Szinte már minden európai országban hagyomány az adventi
időszakban különböző kézműves kiállítások és vásárok rendezése, így
Magyarországon is egyre nagyobb divatját éli. Idén 14. alkalommal ad otthont a
Vörösmarty tér a Budapesti Karácsonyi Vásár helyszínéül. Az év díszvendége
pedig nem más, mint Kalocsa, mely bemutatja lenyűgöző ízeit és kultúráját.
November 16. és december 31. között minden érdeklődőt
szeretettel vár a Vörösmarty tér vásári forgataga. Idén is, mint minden évben
most is színes programokkal és lehetőségekkel várják a szervezők az
idelátogatókat. Két színpadon szórakoztatják a közönséget, ahol mindennap hagyományőrző
együttesek, táncosok, zenészek lépnek fel. Az idei év legnagyobb újdonsága egy
„épületmozgató” animáció, mely a Gerbaud- ház homlokzatára lesz kivetítve a
Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny közönségdíjasai
gondozásában.
A már említett vendég, Kalocsa egyik legfontosabb értéke a hagyományok
tisztelete és ezek megőrzése. A világhírű fűszernövény a Kalocsai piros
paprikán kívül a szintén híres színes virágmotívumok nagy szerepet kapnak a
Vörösmarty téren. A gyerekekről is gondoskodtak a szervezők. Minden délután bábelőadásokkal tölthetik el az időt és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Fűtött játszóházakban készíthetnek mézeskalácsot, kis ajándékokat, karácsonyfadíszeket.
A gasztronómia idén is az egyik legnagyobb vonzereje a rendezvénynek hiszen mit ér egy karácsonyi vásár gőzölgő forralt bor és a finom kürtöskalács nélkül. Az ember szinte nem mehet el egy stand mellet sem, hogy ne érezzen valami új és vonzó illatot.
Aki teheti, mindenképpen töltsön el egy délutánt a forgatagban. Az ünnepi hangulat nem csak a teret, hanem az összes környező épületet, az egész kerületet átjárja.
Íme néhány luxuslakás az Budapest V. kerületéből, ahonnan szinte érezni a vásári forralt bor illatát:
Elérhetőségünk:At Home Budapest Network Kft.
1122 Budapest, Városmajor u. 33.
Tel: , 06-20/262-7864
E-mail: info@athomebudapest.hu
Website: www.athome-network.com/hu